magyar english
Helyszín
Megye:
Település:
Időpont:
Időtartam:
Ingyenes:
Típus:
Kulcsszó:
A fenti szempontok közül legalább egy megadása kötelező.
AZ ÉV KIEMELT FAJAI -2014
FÁJAHALA
KÉTÉLTŰJEMADARA
 
Természetvédelmi Információs Rendszer

 

Fertő-tavi Hidro-ökológiai Tájékoztató Rendszer
MÉTA Fényképtár
Vadonleső
TAVASZI MADÁRLES
» Természetvédelmi kezelés » Fajmegőrzés » Békamentés a Fertő parti közúton
Békamentés a Fertő parti közúton
 
 
 
 

 
Bevezetés
 
A XX. század nagy találmánya az automobil. A számos különféle gyártmányú géperejű kocsi mindent tud, amit ló, vagy más állat vontatta elődei és van egy különleges tulajdonsága, amivel túlszárnyalja őseit: a sebessége. Használatával a korábban expedíciós jellegű, több hétig, de legalábbis napokig tartó utazás ma már alig néhány órát vesz igénybe. Igaz ezt a szédületes teljesítményt csak egy megfelelően kialakított, kellően sűrű úthálózat kialakításával képes megvalósítani, mely ma már kontinenseket hálóz be, városokat, országokat köt össze, a kontinenseken hegységeket, erdőségeket, mocsarakat, folyókat a legkülönfélébb élőhelyeket szel át.
A nagy forgalmú korszerű utak sok helyütt áthághatatlan akadályt jelentenek a legkülönfélébb állatfajok egyedei számára, különösen nagy veszélyt jelentenek azokon a pontokon, ahol ökológiai folyosókat, vándorlási útvonalakat kereszteznek. Szélsőséges esetekben ez a hatás populációk esetleg fajok kihalását is eredményezhetik.
A kétéltűek fajai életük egy részét szárazföldi körülmények között élik le, azonban szaporodásuk vízhez kötött, ezért legalább a szaporodás időszakában fel kell keresniük egy alkalmas folyó- vagy állóvizet. A tó- vagy folyópartok közelében húzódó utak akadályt jelentenek a szaporodóhelyre igyekvő állatok számára és a forgalom nagyságával arányos, évről-évre ismétlődő esetenként tömeges pusztulásukat okozzák.
Bár a fajok korábbi, „hasznos” és „káros” csoportokra osztása régen elvesztette jelentőségét, ezek az állatok az ember szempontjából semmiképpen nem sorolhatók a károsak közé. A táplálkozási láncban meglehetősen magasan helyezkednek el, populációik jelentősebb csökkenése beláthatalan ökológiai következményekkel járhat.
Ez a probléma hazánkban is jelentős. Vizsgálata és a megoldási lehetőségek keresése, kipróbálása a Fertő-tó mellett több, mint 15 éve folyik.
 
 
A kétéltűek és hüllők vonulása
 
A hazai és az európai szakirodalomban számos példát találni a gépjárműforgalom által okozott gyakran tömeges kétéltű, elsősorban barna varangy (Bufo bufo) pusztulásra. E széles körben elterjedt békafaj kiválóan alkalmazkodott a szárazföldi életmódhoz, életciklusát a peterakás időszakának kivételével a vizektől távol, gyakran az ember által lakott területeken éli le. Éjszakai életmódot folytat és mint a többi békafaj, ízeltlábúakkal, férgekkel táplálkozik.
 
A szaporodási időszakban tavasszal nagy távolságokból is felkeresi a kisebb-nagyobb vízállásokat. A nagyobb termetű nőstényeket már útközben felkeresik a hímek, majd felkapaszkodva azok hátára a szaporodási ösztön által sarkallt nőstényt mellső lábaikkal erősen szorítva a hátukon teszik meg az út végső szakaszát. Az egyébként is igen lomha, lassú mozgású varangyok nőstényei ezzel a többletteherrel igen lassan haladnak előre, könnyen belátható, hogy az útpályán való áthaladás, mely akár negyedóráig is tarthat igen komoly veszélyt jelent számukra. Ilyen szaporodóhelyeken a nőstény példányok mortalitási rátája a hímekénél jelentősen nagyobb is lehet, mert a túlélő példányok közül számos egyedet maguk a hímek pusztítanak el oly módon, hogy a szaporodási ösztöntől hajtva egy nőstényre több hím is felkapaszkodik és egyszerűen agyonszorítják azokat. A hímek szorításának erősségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a megtermékenyítés előtt erőszakkal is nehezen választhatók le a „meglovagolt” nőstényekről. Bár a kétéltűekre jellemző, hogy nagyszámú petét raknak le, könnyen belátható, hogy a gépjárművek által elpusztított egyedek kiesésével a genetikai változatosság akkor is csökken a populációban, ha a kikelő békaporontyok fajon belüli kompetíciójának csökkenésével esetleg jobbak a túlélés esélyei.
 
A barna varangyok szaporodási menete nagy vonalakban megegyezik más, szintén szárazföldi típusú életmódot folytató fajéval – erdei béka (Rana dalmatina), mocsári béka (Rana arvalis), ásóbéka (Pelobates fuscus) stb. – ettől eltér a vízi életmódot folytató fajok „vízibékák” – tavi béka (Rana ridibunda), kis tavi béka (Rana lessonae), kecskebéka (Rana kl. esculenta) – szaporodása, amely abban a közegben történik, ahol ezek az állatok az aktív életciklusuk nagyobb részét töltik. E fajok populációi, legalábbis részben a telelés időszakára hagyják el élőhelyüket és a közeli erdőbe vándorolnak, ahol magukat az avarba ásva töltik a fagyos téli hónapokat. A Fertő déli partja mentén is ez történik. A vízi életmódot folytató békák szeptember elejétől és november közepéig terjedő időszakban alkalmas időjárási viszonyok esetén vonulnak telelőhelyükre és az első jelentősebb tavaszi felmelegedéssel – többnyire március közepe - kezdődően indulnak meg vissza élőhelyükre, a tó nádasaiba. A tavaszi vonulás mindig intenzívebb, időtartamában mintegy fele az őszi vonulási időszak hosszának. ami a szaporodási ösztön ösztökélésével magyarázható.
 
A kétéltű-fajok mellett a Fertő egyetlen vízi életmódot folytató hüllőfaja is érintett vonulásban. Szaporodásmenete nem kötődik a vízhez, tojásait szárazföldön, a vízparthoz közel rakja le. A vízisikló hazánkban széles körben elterjedt hüllő, a vízpartoktól nagyobb távolságban is megtalálható, azonban lényegesen kisebb denzitásban. A fertői populáció a kétéltűekhez hasonlóan telelésre vonul a partmenti erdőkbe. Az intenzív vonulás időszakában évente 1000 példányt (!) meghaladó mennyiségben találtuk elpusztult egyedeinek tetemeit.
 
 
Vonulással érintett szakaszok a Fertő-tó  mentén
 
A tó keleti és déli partvonala teljes hosszában érintett a vonulással, a legerősebb migráció azonban a Fertőboz és Hidegség közötti egy körülbelül 2,8 km-es szakaszon tapasztalható, ahol a parti nádas és a Fertőmenti-dombsor elegyes lomberdei közötti távolság helyenként mindossze 300 méter. A megfigyeléseink szerint itt minden vonulási időszakban erős a migráció. Kissé alacsonyabb intenzítású vonulás tapasztalható a Fertőboz és a balfi leágazó közötti szakaszon (2 km), míg a Balf és Fertőrákos közötti útszakaszon (6,5 km) csak egyes időszakokban, akkor is a vonulás csúcspontján, kedvező időjárási viszonyok esetén tapasztalható számottevő mozgás.
 
 
 
 
A "Békamentés" története a Fertő parton
 
Az országos és európai viszonylatban egyaránt kiemelkedően intenzív, a vonuló állatok számát tekintve legjelentősebb vonulás, illetve az ebből adódóan fellépő tömeges pusztulás a 70-es évek óta ismert. A vonuló állatok számához mérten ez a pusztulás folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott a 80-as években, párhuzamosan a közúti forgalom növekedésével.
1987-ben a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdővédelemtani Tanszéke, az EFE „Kaán Károly” Ökoklubja és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Soproni Csoportja németországi tapasztalatok alapján kezdett hozzá szerény anyagi lehetőségek mellett a tömeges pusztulás megakadályozását illetve a lehetőségekhez mért csökkentését célzó terelő-mentő rendszer kiépítéséhez.
A rendszer kiépítésébe és működtetésébe az első 10 év során számos önkéntes, iskola és természetvédelmi szervezet kapcsolódott be. Az ábrán látható az egyes vonulási időszakokban mentett állatok összesített száma. Az évek során tapasztalt ingadozásokat a szaporodás és a telelés változó sikeressége okozta, illetve az 1993–tól megépülő átereszek, amelyeken átkelő állatok az összesítésben természetesen nem szerepel(het)nek.
A kezdetben alkalmazott módszert sematikusan az alábbi ábrák mutatják be. Lényege, hogy a vonulási időszakban az útpályával párhuzamosan 80 cm magas, karókra feszített, alsó részén 5 cm mélyen a talajba rögzített nylon fólia terelőfalat építettünk fel, értelemszerűen tavasszal az erdő felőli, ősszel a tó felőli oldalon. Ez a fóliakerítés megakadályozza az állatok úttestre jutását, a mellette talajba süllyesztett műanyag vödrök felé tereli az állatokat, melyekbe beleesnek. Ezeket a csapdákat a vonulás intenzitásának megfelelően naponta több alkalommal üríteni kell, az állatokat kézi erővel kell az úttest átellenes oldalára szállítani.
 
 
Bár ez a rendszer lényegesen mérsékli a pusztulást, hatékonysága nem kielégítő, sérülékeny, nagy élőmunkaigényű és nem tájbaillőek az elemei. Telepítése során a fóliakerítést rávezettük a vízelvezetést szolgáló 60 cm-es átmérőjű csőátereszekre, melyekből az érintett útszakaszon 2 db található. A vizsgálatok szerint ezeket az állatok használták az átjutásra, azonban ez a 2 db áteresz egymástól igen nagy távolságra (mintegy 300 m-nyire) van egymástól, a műanyag vödrök alkalmazását nem váltja ki.
Átereszek építése 1993-ban (fotó: Pellinger Attila)A Fertő-tó Tájvédelmi Körzet 1991-ben Nemzeti Parkká alakult, amely ekkor a mentési munkák szervezését átvette. A Nemzeti Park a korábbi tapasztalatok alapján olyan állandó terelő-mentő rendszer kiépítését kezdte meg, amely a fenti hátrányokat kiküszöböli és a vonulási időszakon kívül is biztosítja az állatok biztonságos átjutását az úttest átellenes oldalára. A koncepció az anyagi lehetőségek szerint 50-100 m távolságban az úttest alatt kiépített speciális átereszek építését és az ezekhez csatlakozó, állandó terelőfalak kialakítását célozza meg.
Az első speciális átereszek 1993-ban épültek meg, majd 1998-ig összesen 5 áteresz kialakítása történt meg a Fertőboz és Hidegség közötti szakaszon, azonban ekkor az anyagi fedezet hiánya miatt nem épülhetett meg az átereszeket összekötő állandó terelőfal.Utóbbira 2001-ben került sor, majd 2003 tavaszán újabb 175 m-es szakaszon sikerült kiépíteni a rendszert.
 
 
A terelő-átkelő rendszer felépítése és működése

 
Az állandó terelőrendszert "L" alakú betonelemekből alakítottuk ki, amelyek az út rézsűjébe vagy az árok falába kerültek beépítésre. A terelőfal magassága 70 cm. A terelőfal hézagmentesen csatlakozik be a speciális átereszekbe vagy a meglévő csapadékvíz elvezető csövekbe.
 
Az üzemi utak bekötése A terelőfal elhelyezése az útrészűben
 
Megoldandó probléma az üzemi utak becsatlakozásának kialakítása, amely jelenleg nem megoldott. Itt biztosítani kell a közúti forgalom fennakadásmentes fenntartását (kerékpáros forgalomét is) a maximális védelem mellett. A tervezőkkel folytatott konzultáció alapján a lakott területeken alkalmazott víznyelő rácsokhoz hasonló, nagyobb lyukbőségű acélráccsal fedett betonozott árok tűnik kivitelezhetőnek és kielégítően biztonságosnak. Az út szintje alá süllyesztett árok kétoldali kivezetését a terelőfal mögé kell bekötni.
 
 
Eredmények
 
Az elkészült szakaszon az átkelő-terelőrendszer az ismert hibáktól (bekötőutak problémája) eltekintve jól működik és megakadályozza az állatoknak az útpályára jutását. Az rendszer fenntartásának költségei töredékére csökkentek a korábbinak, elegendő évente 1-2 napot az átereszek tisztítására és a terelőfalak előtt felhalmozódott növényi anyag eltávolítására fordítani. A beton terelőfal karbantartást nem igényel a más utak esetében alkalmazott hálós terelőrendszerekkel szemben.
 
 
A speciálisan a vonuló állatok számára épített átereszek világító aknákkal ellátottak. Lényeges különbséget nem találtunk a szabványos csőáteresz és ezek használatában, ezért megfontolandó a világítóaknák elhagyása a jövőben építendő átereszeknél, mivel egy év alatt két ilyen szabványos aknafedél is eltört, emiatt egy esetben jelentős kár keletkezett egy személygépkocsiban.
 
 
Jövőbeli feladatok
 
Az elkövetkező években biztosítani kell az átkelő-terelőrendszer kiépítését a teljes Fertőboz és Hidegség, Fertőboz és Balf, illetve a Balf és Fertőrákos közötti szakaszon. A már elkészült szakaszon, illetve az újonnan megépítendő részeken biztositani kell a bekötő utak védelmét.
 
 
Ajánlott irodalom
 
Mazál I.(1997): Kétéltűek és hüllők vonulás- és telelésvizsgálata a Fertő-tó partján. Szakdolgozat, Roth Gy. Erdészeti Tecnikum Sopron
Pellinger, A. & Takács, G. (2000): Közúti terelő- és áteresz-rendszerek tervezésének és kivitelezésének módszerei a Fertő-parti 8518. sz. közúton folyó békamentés tapasztalatai alapján, in: Pallag, O. (szerk) (2000): Nyomvonalas létesítmények élőhely-fragmentáló hatása /Nemzeti jelentés az IENE COST 341 témájában: 84-85.
 
 
 
   
 
2009. 09. 05. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design