Természetismereti nyári táborok - 2024

Ezen a nyáron is színes, változatos programokkal várunk benneteket napközis és bentlakásos nyári táborainkba.

 

Kedves Szülők, kedves Gyerekek, Fiatalok!

 

Örömmel tájékoztatunk minden érdeklődő kicsit és nagyot, hogy ez a nyár sem múlik el nemzeti parkos táborok nélkül. :))

Az idén is három helyszínen: a Fertő-tájon, a Dél-Hanságban és a Szigetközben hirdetünk nyári táborokat a kisebb és a nagyobb korosztályok számára.

A részletes tábori leírások, letölthető dokumentumok, jelentkezési lapok (határidők) a nemzeti park honlapján, a Környezeti nevelés aloldalon, a Nyári táborok menüpontnál találhatók.

 

 Az egyes táborok, tájegységenként csokorba gyűjtve:

Fertő Tájegység

Hanság Tájegység

Dunamenti Tájegység

 

 

Újdonság, hogy az idén bevezettük a "testvér-kedvezményt". Mindazok, akik a táborba testvérrel vagy testvéreikkel együtt (a megadott életkort figyelme véve) jelentkeznek be, akkor a második és a további testvérek mindegyike külön-külön 10-10% kedvezményt kap a tábor árából. (Az első testvér részvétele a táborban teljes áras.)