MAGYAR LÚD

Magyar lúd

A lúd háziasítása i.e. 4000 évvel ezelőtt Babilóniában kezdődött. Az európai fajták őse minden bizonnyal a nyári lúd (népiesen: tőkéslúd, szürkelúd) fiókáinak begyűjtése, szelídítése során háziasodott. A hazai lúdtartásról először a XI-XII. századi okmányok tesznek említést (egyházi tized).
A parlagi lúdféleségek állományaiból alakult ki idővel a magyar parlagi lúd, a „magyar lúd”. Ennek több színváltozata (fehér, szürke, tarka) és tájfajtája (lévai, makói, kisalföldi, balatoni, szegedi, stb.) volt ismert. Valószínűleg tőlünk keleti – délkeleti területekről érkezve, a XVIII. századtól tűnik fel a fodros tollú változat, amelyet népiesen török-, asztraháni-, vagy szevasztopoli lúdként is említenek.
 
Tudta-e, hogy…
 
… a gyermekpásztorok (őrzőgyerekek, 9-14 év) közül a legifjabbak, elsősorban kislányok feladata volt a libafalkák napi rendszeres legeltetése, víz közelébe való kihajtása?
… az egyiptomiak i. e. 2800 évvel már lúdtenyésztéssel és hizlalással is foglalkoztak? A libatojás Egyiptomban az élet jelképe volt.
… a rómaiak is komolyan tisztelték ezt az állatfajt? Szent állatnak tartották s becsülték a fajt azért is, mert a ludak i. e. 390-ben a Capitoliumot megtámadó gallokat gágogásukkal jelezték és leplezték le.