Magyar szürkemarha
Magyar szürkemarha
Középkori marhafajtánk eredetére vonatkozólag csak feltevésekre hagyatkozhatunk, ám az bizonyos, hogy a 14-15. századra kitenyésztett és a 17. századig mint vágómarha „világmárkának” számító fajta a korabeli magyar állattenyésztés legkiemelkedőbb eredménye volt.
Egykori jellemzése – „A magyar-erdélyi fajta állatja ott, ahol jól tenyésztik, erőteljes testével, czímeres szép fejével, szívós izomzatával, ezüstfehér vagy darvas színével mindenkit megnyer és a föld egyik legjobb igásökrét szolgáltatja…” – ma is helytálló (részlet Tormay Béla, ny. államtitkár, a Mezőgazdasági vezérfonál néptanítók számára c. dolgozatából, 1906.).
Napjainkban a fajta elsősorban genetikai kincs, hiszen a genetikai változatosság megőrzése napjaink állattenyésztésben is fontos cél. Évszázadokon át megőrződött, kiváló tulajdonságai teszik alkalmassá a fajtát új feladatkörének ellátására a természetvédelmi értékmegőrzésben, azaz a védett gyepterületek, láp- és mocsárrétek fenntartásában.
Tudta-e, hogy…
… a szürkemarha borjak születési színe „pirók”, azaz vörös?
… a szürkemarha bikák szeme körül látható fekete foltot ókulának nevezik (lat. oculus: szem)?
… a bajusz, búbos, csákó, fúró, gallyas, horgas, kontyos, kukó, lombár, pörge, saroglyás, sodró, táblás, tulipán, stb. jelzőkkel az egyes szarvalakokat nevezik ennél a fajtánál?
… a bécsi vásárra messziről (Erdély, Debrecen) küldött marhákat szükség esetén a Fertő környéki legelőkön teleltették, hogy a lábon hajtott jószág megpihenhessen és felerősödjön?
