A kedvező időjárás is segített - Európai Madármegfigyelő Napok a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

A lelkes résztvevőkből az idén sem volt hiány; a meghirdetett helyszíneken szép számmal kerültek a kutató szemek, illetve a spektívek látóterébe az évszakos vonuló fajok ismertebb és ritkább egyedei.

A Magyar madártani és Természetvédelmi Egyesület Helyi Csoportjainak, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében meghírdetett (okt. 06-án) eseményen közel száz fő részvételével és remek időben folyt az "adatgyűjtés".

 

A Borsodi élőhelyrekonstrukciónál jelen lévő közép- és általános iskolásokkal, felnőttekkel és szakemberekkel együtt 55 faj mintegy 3800 példányát figyeltünk meg. Csak pár faj említésképpen: gulipán, sárszalonka, havasi partfutó, barna rétihéja, kanalas réce, de láthattunk kabasólymot, néhány füsti fecskét és rozsdástorkú pityert is.

 

A nemzeti park dél-hansági tájegységén, a Nyirkai-Hanyban is dolgoztak a "számlálók", ott a délelőtt folyamán mintegy 30 faj  kb. 1500 egyedét regisztrálhatták. A legnagyobb létszámban a sárgalábú - és a danka sirály, valamint a seregély és a nyárilúd mutatkozott a területen.

Köszönjük az együtt madarászást minden résztvevőnek!

 

További képek elérhetők itt!  (fotózta: Udvardy Mihály)