Ne etessük a vízimadarakat!

A madár- és természetvédelmi hatóságok és szervezetek világszerte küzdenek a vízimadarak etetése ellen, ami az egyik legrosszabb dolog, amit jó szándék címén vadon élő állatokkal tehetünk

A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Éppen ezért ennek – bármennyire nem szeretnénk is ezt hallani – semmi köze a madarak segítéséhez, éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat!

 

A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól, etetésük rendkívül rossz, mert rengeteg szenvedést okoz a madaraknak, súlyosan környezetszennyező és az emberi egészséget is veszélyezteti.

 

  • a növényevő vízimadarak (récék [kacsák], ludak, hattyúk) táplálékát alapvetően a parton legelt fű és egyéb lágyszárú növény képezi, ami gyakorlatilag korlátlanul a madarak rendelkezésére áll télen és nyáron egyaránt (ha pedig mégsem, a madarak nem telepednek meg ott vagy elvonulnak onnan);
  • az etetőhelyek mesterséges táplálékkínálata (még ha ez a madaraknak megfelelőbb élelemmel is történne!) "öngyilkos" viselkedésváltozást okoz: már néhány hét alatt jelentős mértékben vagy akár teljesen kikapcsolja a természetes táplálkozást és a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést is;
  • az etetőhelyeken a madaraknak bedobált és hosszú ideje (hónapok, évek óta) fogyasztott, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" diéta, ide értve a kacsaetető automaták pelletét is (!), megbetegíti a madarakat, emésztőszervi gyulladást okoz, a másik jellemző tünetként jelentkező hiánybetegségek legsúlyosabb, a fiókák röpképtelenségét okozó egyik formájának külön neve is van ("angyalszárny-betegség");
  • a vízimadarak etetése minden esetben élelmiszerpazarlás, mely fenntartja a nagyüzemi mezőgazdaság túlpörgetett termelését, ami világszerte, Európában és Magyarországon is a legfőbb oka az agrárterületek, állat-, madár- és növényvilága pusztulásának;
  • helyi patkányinváziót okoz;
  • a vízimadarakat etetők felelősek a hattyúk és récék horognyeléséért, a madarak lábára tekeredő horgászzsinórok okozta láb amputációkért, és a madarak által úszás és repülés közben maguk után húzott, akár több méteres horgászzsinór okozta felakadásért ;
  • növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
  • önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
  • elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
  • szennyezi a környezetet, rontja a vízminőséget, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt ("elmocsarasodás");
  • rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
  • a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelenthet;
  • a kacsaetető automaták emellett ráadásul még az emberek pénzét is kicsalja!

 

Teljes írás elolvasható ITT!

 

Forrás:mme.hu