Marókák, lágybogarak, darázscincérek és társaik - Szavazz a 2025

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület az Év beporzói szavazást – csatlakozva sok hasonló figyelemfelkeltő törekvéshez – először 2023-ban hirdette meg. Nem egyetlen fajt szeretnénk évente a társadalom figyelmébe ajánlani, hanem egy állatcsoportot.

 

"A közönség által három javaslatból, online szavazás útján kiválasztott csoportot és annak részletesebb bemutatását minden évben a Beporzók napja (március 10.) előtt, március elsején hozzuk nyilvánosságra.

 

A kiemelt állatokkal kapcsolatos biológiai és természetvédelmi ismeretek mellett kulturális vonatkozásokat, pedagógiai ötleteket is megosztunk, hogy segítsük a pedagógusokat, közművelőket, és akár szülőket is a beporzók ünneplésében, megszerettetésében, az ismeretterjesztésben.

 

 

 

A 2025. évi versenyben bogarak közül választottunk ki három csoportot.

 

A bogarak beporzó szerepe is a táplálkozásukkal kapcsolatos: virágport vagy nektárt szeretnének fogyasztani, ezért keresik fel a virágokat, egyiket a másik után… Vannak köztük, amelyek nagy dúlást végeznek egy-egy virágban, hiszen jól működő rágó szájszervekkel vannak „felszerelve”.

 

A bogarak a földi élővilág legtöbb fajt számláló, legváltozatosabb rendje. A sokféleségből hazai, kisebb testű, köztük kifejezetten apró, nem rovarászok előtt alig ismert csoportokat bocsátunk most szavazásra."

 

A szavazatok beérkezésének határideje: 2025. február 15.

 

Szavazni az alábbi link elérésével lehet: https://mkne.hu/az-ev-beporzoi-2025/

 

Kérjük, segítsen azzal is, hogy ezt a felhívást a lehető legszélesebb körben terjeszti!

 

Forrás:mkne.hu

 

                                                                                                                                                                                 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a jövőben se maradjon le a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság híreiről, rendezvényeiről!