Természetvédelmi kezelés - Élőhely-helyreállítás

Mit kell tudni az élőhely-helyreállításról?
 
 

 
Miért van szükség élőhely-helyreállítására?
 
Az emberi tevékenység következtében a természetes élőhelyek kiterjedése világszerte egyre csökken, de Európában a több évezredes emberi jelenlét következtében ez a folyamat még előrehaladottabb. A természetes élőhelyek csökkenése számos faj állományát sodorta a kipusztulás szélére. Az élőhely-helyreállítással a természetvédelem elsődleges célja a természetes élőhelyek kiterjedésének növelése, természetes ökológiai hálózatok kialakítása, végső soron a biodiverzitás megőrzése.
A természetvédelmi szempontok mellett egyre gyakrabban kerülnek előtérbe gazdasági szempontok is. Az emberi beavatkozások (pl. folyószabályozások, bányászat) gyakran számos olyan mellékhatással (pl. talajvízszint csökkenés, szikesedés, termőréteg pusztulása) járnak, amivel a beruházás előtt nem számolnak. Bár az eredeti ökológiai rendszer helyreállítása gyakran jóval többe kerül, mint a „félresikerült” beruházás, mégis megéri helyreállítani, mert a tisztább környezet, a természetes élőhelyek számos más területen (pl. turizmus, mezőgazdaság) jelentős bevételeket hozhatnak a helyi lakosságnak.
 
Az élőhely-helyreállítás fogalma
 
Az ökológiai helyreállítás fogalmát a Society of Ecological Restoration (SER) vezetősége határozta meg 1996-ban. Eszerint az ökológiai helyreállítás „olyan tevékenység, melynek során tudatosan megváltoztatjuk egy terület tulajdonságait, az eredeti, őshonoshoz hasonló ökoszisztéma létrehozása érdekében” (SER 1991). A helyreállításba nemcsak a terület biodiverzitásának helyreállítását, hanem a jellemző ökológiai folyamatok és szerkezetek, illetve a fenntartható hagyományos gyakorlatokat is beleértik.
 
Az élőhely-helyreállítás típusai

A hazai és a nemzetközi szakirodalomban (Cairns 1986, Bradshaw 1987, Cairns and Heckman 1996, Göri et al. 1994, Aronson et al 1993) többféle felosztás található az élőhely-helyreállításokra. Bár az elnevezések és a fogalmak meghatározása között tapasztalhatunk eltéréseket, végeredményképpen az élőhely-helyreállításoknak (habitat restoration) 4 fő típusát lehet elkülöníteni.
 
A legegyszerűbb esetben egy adott terület természetes élőhelyeinek helyreállítása semmilyen beavatkozást nem igényel, mert a természetes szukcesszió következtében a növényzet helyreáll. Gyakran találkozhatunk ezzel természetes erdőterületeken, ahol a korábbi gazdálkodás hatására kialakult gyepek a kaszálás és legeltetés felhagyása után néhány évtizeden belül nyomtalanul eltűnnek.
 
Nagyon sok esetben az eredeti növényzet még megtalálható a területen, de kedvezőtlen hatások miatt leromlott állapotban. Ekkor a kedvezőtlen hatások visszaszorításával jelentős állapotjavulás érhető el az élőhelyeknél. Vizes élőhelyek esetében nagyon gyakran csak az eredeti vízrajzi viszonyok helyreállítására van szükség a helyreállításhoz. Ezt a típust a szakirodalomban rekonstrukciónak(habitat reconstruction), esetleg élőhely-javításnak (habitat enhancement) hívják.
 
Sok esetben az eredeti növényzet már nyomokban sem lelhető fel a területen és gyakorlatilag a már eltűnt élőhelyeket kell helyreállítani. Felhagyott külszíni bányák esetében ez folyamat a termőréteg kialakításától, a mikrobák, majd a magasabb rendű növények visszatelepítéséig tart. A szakirodalomban ezt általábanrehabilitációnak (rehabilitation) hívják.
 
Végül vannak olyan esetek, amikor az eredeti élőhelyet már nem lehet helyreállítani, de lehetőség van egy másik természetközeli élőhely kialakítására vagy azokat az eseteket, amikor az emberi beavatkozás következtében ún. „jó” élőhelyek alakulnak ki. Ezt a típust élőhely létrehozásnak (habitat creation) nevezi az irodalom.
 
Az élőhely-helyreállítás lépései
 
Az élőhely-helyreállításokat minden esetben egy nagyon alapos felmérésnek és tervezésnek kell megelőznie, amely magában foglalja a terület történetének, adottságainak, a helyreállítandó élőhelyek minél alaposabb megismerését, de nem szabad elhanyagolni az ökológiai elméletek szerinti (szigetbiogeográfia, populációbiológia stb.) értékelést sem.
A kivitelezés során először az élőhelyek létezésének fizikai feltételeit (talajréteg, víz, pH stb.) kell biztosítani és csak a megfelelő állapotú élőhelyek kialakulása után következhet a fajok visszatelepítése (ha egyáltalán szükséges).
 
Az élőhely-helyreállítás költségei
 
A természetes élőhelyek helyreállításának költségei nagyon magasak lehetnek. Példaként a floridai Kissimee folyó helyreállítását mutatjuk be. A folyót az 1960-as években szabályozták (kanyarulatok átvágása, új mederbe terelés, gátak építése), a szabályozások eredményeképp a 103 mérföld hosszú kanyargós folyóból egy 56 mérföldes csatorna lett. A szabályozás következtében az áttelelő madárállomány a 10%-ra csökkent, a korábban gazdag halfauna leromlott, a mezőgazdasági termelés következtében a befogadó Okeechobe-tó eutrófizációja felgyorsult. A káros hatások felismerését követően 1997-ben, lakossági kezdeményezésre indult el a folyó helyreállítása, amelynek időtartamát 12 évre becsülték. A szabályozás a 60-as években mindössze 20 millió dollárba került, míg a helyreállításra a kb. 435 millió dollárt szánnak.Ennek ellenére az USA Kongresszusa jóváhagyta a költségeket, mert az árvízvédelemre, csatornakotrásra fordított költségek csökkenése, illetve a turizmusból származó bevételek növekedése alapján érdemesnek találták a projekt támogatását.
 
Ajánlott irodalom
 
Aronson et al. (1993): Restoration and rehabilitation of degraded ecosystem in arid and semiarid lands. Restoration Ecology 1: 8-17.
Cairns, J. (1993): Is restoration ecology practical? Restoration Ecology 1.: 3-7.
Cairns, J. and Heckman, J.R. (1996): Restoration ecology: The state of an emerging field. Annual Review of Ecology and Systematics 21: 167-189.
Eades, P., Bardsley, L., Giles, N. and Crofts, A. (2003): Wetland Restoration Manual. The Wildlife Trusts, Newark
Gilbert, O.L. és Anderson P (1998): Habitat creation and repair. Oxford University Press, Oxford.
Göri Sz. et al. (1994): Vizes élőhelyek természetvédelmi kezelése a Hortobágyi Nemzeti Park területén. III. Magyar Ökológus Kongresszus összefoglalói. Szeged
Margóczi, K. (1998): Természetvédelmi biológia, JATE Press, Szeged.
Nyirkai-Hany vizes élőhely-rekonstrukció
 
FERTŐ-HANSÁG NEMZETI PARK dél-hansági területén található Nyirkai-Hany vizes élőhelyrekonstrukciójára. A projekt a Magyar Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma, Közlekedési és Vízügyi Minisztériuma valamint a Holland Királyság Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Halászati Minisztériuma támogatásával jöhetett létre. A megvalósításban magyar részről a Fertő-Hanság Nemzeti Park, holland részről a Wetlands International – Africa, Europe, Middle East irodája vett részt. A 420 ha kiterjedésű vizes élőhelyrekonstrukció „pilot projekt”-nek tekinthető, mivel a hosszú távú elképzelések szerint az e területen nyert tapasztalatok alapján a Hanság más területei is rehabilitációra kerülnek majd. 
 
 
A táj története
 
A fertői rész és a Hanság – noha vízrajzilag szorosan összefüggenek egymással – élővilága sok tekintetben eltér egymástól: a Fertő szikes tó, nagy kiterjedésű nádasokkal, a part mentén szikes gyepekkel, illetve távolabb xerotherm erdőkkel; a Hanság ezzel szemben egy – ma már lecsapolt – édesvízű, tőzeges láp, helyenként égeres láperdőkkel. A megmaradt lápterületeken ma még megtalálható a természetes vegetáció és az ehhez kötődő fajok nagy része. A vízimadarak ma a megmaradt kisebb tavak nádasaiban, illetve azok környékén fészkelnek. A gémfélék közül a nagy kócsag (Egretta alba) és a vörös gém (Ardea purpurea) telepei is a tavak nádasaiban vannak, míg a szürke gém (A. cinerea) a Csíkos-égerben, a bakcsó (Nycticorax nycticorax) alkalmanként a tavak melletti füzesekben költ. Visszatelepült a száz éve eltűnt rétisas (Haliaëtus albicilla) és a kerecsen (Falco cherrug) is.
A Hanság megmaradt nádasainak, gyékényeseinek ritka, féltett fészkelője a világszerte veszélyeztetett cigányréce (Aythya nyroca), amely a rekonstrukció egyik célfaja. A nedves gyepek több európai viszonylatban kiemelt jelentőségű madárfajnak biztosítanak táplálkozó és fészkelőhelyet. Ilyen a kiemelten veszélyeztetett haris (Crex crex), a hamvas rétihéja (Circus pygargus) és a réti fülesbagoly (Asio flammeus). Mivel összefüggő szabad vízfelület a Hanságban kevés maradt fenn, a terület vízimadárvonulásban betöltött szerepe a évtizedekig nem volt jelentős, ez alapvetően megváltozott az elárasztások után.
A Hanság két medencéje – Dél-Hanság és Észak-Hanság – eredetileg több mint 350 km2 területet foglalt el a magyar Kisalföldön. A lápvilág kiterjedése ezen a területen gyakran és erősen változott, mert vizét nem csak a Hanságba vesző folyók által szállított víz, hanem a még szabályozatlan Duna áradásai idején a lezúduló víztömeg visszaduzzasztása is táplálta. Lecsapolása a XVIII. században kezdődött el, de számottevő „eredményeket” csak a XIX. század második felében sikerült elérni. A határozott meder híján szélesen szétterülő, illetve a lápban elvesző folyóknak új, egyenes futású medret ástak, illetve fokozatosan sok száz kilométer hosszúságú csatorna-hálózatot alakítottak ki. A vízrendezés az 1950-es években a hírhedt KISZ-táborok tevékenységével fejeződött be, de a vízszint csökkentésével már évtizedekkel korábban öntözésre szorultak a magasabban fekvő, ekkor már megművelt területek. A Hanság sajátos domborzati viszonyai miatt máig ez az ellentmondásos helyzet jellemző: a mélyebb részek tavaszi víztelenítése következtében a magasabban fekvő területeken aszályos helyzet alakul ki a nyár derekára. Az állandó vízborítás megszüntetése, a mezőgazdasági művelés, a tőzeg bányászata és spontán oxidációja, illetve az erőltetett erdősítés – főleg nemesnyár klónokkal – alapvetően és nagy kiterjedésben változtatta meg a Hanság arculatát. A Hansági Tájvédelmi Körzet 1976-os megalapításával jelentkezett először komoly törekvés a megmaradt mozaikokon a természetes és természetszerű élővilág megőrzésére. A Hanság nemzeti parki státusza, az 1990-es években megalkotott új természet-védelmi jogszabályok pedig megteremtették a lehetőséget az évszázados múltra visszatekintő kedvezőtlen ökológiai változások visszafordítására.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt évtizedben jelentős erőfeszítéseket tett a fertői szikesek természetvédelmi célú rekonstrukciójára, amely ma már komoly eredményeket hozott. Ezeket a tapasztalatokat a hanságiban is hasznosítottuk a tervezésben, a kivitelezésben és az üzemeltetésben egyaránt.

Megvalósítás
 
A hansági vizes élőhelyrekonstrukció főbb célkitűzései:
  • nyílt vízfelületek kialakítása az erre alkalmas mély fekvésű védett területeken,
  • a megmaradt tőzegállomány további oxidációjának (lebomlásának) megállítása,
  • a mocsári és lápi vegetáció, a vízinövényzet helyreállítása,
  • a vízimadarak fészkelőhelyeinek és a madárvonulás időszakában rendelkezésre álló zavartalan táplálkozóhelyek biztosítása.

A Nyirkai-Hany a Dél-Hanság medencéjének egyik legmélyebben fekvő pontján található. Lecsapolására viszonylag későn került sor és hasznosítására is csak extenzív gazdálkodás volt jellemző, mivel mély fekvése miatt az év nagy részében belvizes volt. Területét három jelentős vízfolyás szeli át: a Hanság-főcsatorna, a Rábca és a Kis-metszés csatorna. Ezek voltak a befogadói a területen összegyülekező belvizeknek és ezek kínálnak ma lehetőséget a rekonstrukció vízigényének biztosítására. Az elárasztások előtt itt jelentősebb botanikai vagy zoológiai érték nem maradt, ez volt a kiválasztás egyik indoka, mert ilyen módon a vízszint gyors emelése nem veszélyeztette védett fajok állományait. A vízfelület közvetlenül határos a 286,9 ha kiterjedésű Bikafeji Erdőrezervátummal.
Az árasztást megelőzően az élőhelyrekonstrukció területének legnagyobb részét (48%) Carex acutiformis és Carex riparia dominálta nem zsombékoló magassásrétek és különböző természetességű üde (Alopecurus pratensis) és száraz (Festuca rupicola) gyepek (39%) borították. Viszonylag kis kiterjedésben találtunk nádasokat (4%) és harmatkásás (1%) élőhelyeket. A területen előfordultak (3%) kisebb nagyobb fás-bokros foltok is (zömmel nemes nyár fasorok és rekettyefűzzel cserjésedő területek), illetve egyéb élőhelyek (4%) például szántóföldek. A védett kisfészkű aszatból (Cirsium brachycephalum) több tízezer egyedet, a magasabban fekvő bolygatott részeken pedig az invázívan terjedő aranyvessző (Solidago gigantea) által benőtt gyomos foltokat találtunk. A környező erdőkben általánosan jellemző erős vaddisznó (Sus scrofa) állomány miatt ez utóbbi helyeken a túrások is hozzájárultak a gyep átalakulásához. A Nyirkai-Hany talaja kotusodott tőzeg, helyenként a nyers, bomlatlan tőzeg kisebb, sekély maradványaival. A tőzegréteg alatt vízzáró agyagréteg helyezkedik el, amely megakadályozza a víz vertikális irányú elszivárgását.
A természetvédelmi célok meghatározását a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság végezte. A műszaki megvalósításhoz szükséges tervek elkészítésével a Nemzeti Park Igazgatóság a Control Bau Kft.-t bízta meg. A tervezés vezető mérnöke Kiss Jenő úr a Hanság kiváló ismerője, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉDU-KÖVIZIG) Csornai Szakaszmérnökségének korábbi vezetője volt. A tervezés során az ökológiai célok megvalósítása mellett fő szempont volt, hogy a védett területen kívüli földtulajdonosok gazdálkodási érdekei ne sérüljenek, megelőzzük a nemkívánatos belvizek kialakulását. Emellett a rekonstrukciós terület elárasztásra alkalmas területei hosszú távon szerepet kaphatnak az árvizek elleni védekezésben is, mivel jelentős pufferterületei lehetnek a levonuló árhullámoknak.
Az elfogadott tervek és a rendelkezésre álló források szerint a kivitelezésre a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot írt ki, amelyet az ÉDUVÍZ Kft. nyert el. A munkálatok 2000. év elején kezdődtek meg. A szerződés szerint a három rész-terület közül kettőnek árasztható készültségűnek kellett lennie a vegetációs időszak kezdetére. Az árasztások 2001. március 15-én és április 3-án megtörténtek. A gyepterületeket érintő földmunkákat ezt követően felfüggesztettük, azok folytatására csak ősszel kerülhetett sor. A kivitelezési munkák október közepén készültek el, az ünnepélyes átadásra – a harmadik terület árasztására – 2001. október 20-án került sor. Az átadás az érintett magyar és holland minisztériumok államtitkárai, a Holland Királyság nagykövete, az érintett szervezetek, önkormányzatok, tulajdonosok és a sajtó jelenlétében történt meg.
A kivitelezés során megépültek az árapasztást és vízkormányzást biztosító zsilipek, a vízvisszatartást, valamint a határos területeket a belvizek ellen védő gátak és a feltöltést segítő terepvápák. A szukcesszió, a természetes vegetáció és állatvilág rehabilitációja érdekében megtörtént a vízi növényfajok és a Hanságban őshonos halak visszatelepítése. A növények visszatelepítése a Hanságban fennmaradt állományokból – csatornákból – származó, onnan áttelepített növényanyagból történt.
 


Eredmények
 
Az élőhelyrekonstrukció hatásainak és eredményeinek vizsgálatára monitoring program indult, amelynek keretében rögzítik a vízkémiai paraméterek változásait, a vegetáció szukcesszióját és a madárállományokra gyakorolt hatásokat. A monitoring program fő résztvevői a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszéke és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság.
 
A növényzet változásai

Az árasztás után kialakult vegetációt több nagyobb csoportba lehet besorolni. Az egyes csoportok előfordulnak tiszta állományokban, de jelentős azon területek aránya is, amelyeknél átmeneteket találunk a főbb vegetációs egységek között.
  • Sásos (Carex): Carex acutiformis és Carex riparia dominálta, általában zárt növényzetű élőhely, amelybe más fajok (Iris pseudachorus,Sparganium erectum, Lythrum salicaria) csak szálanként elegyednek. Helyenként mozaikos állományokat alkothat gyékénnyel és nyílt vizes élőhelyekkel. A sásosok nagy területeket borítottak mindhárom területrészen, de kiterjedésük az árasztás óta eltelt 5 év alatt folyamatosan csökkent. A csökkenés a legszembetűnőbb a „Liliomos” területén, ahonnan gyakorlatilag csaknem teljesen eltűntek a magassásosok.
  • Gyékényes (Typha): Zárt és ligetes gyékényes állományok, amelyeket Typha angustifolia és Typha latifolia dominál. Mellette szálanként Alisma plantago-aquatica, Carex acutiformis, Lycopus europaeus jellemző. Helyenként mozaikos állományokat alkot sásokkal és hínárvegetációval. Az árasztást megelőzően nem számottevő mennyiségben voltak jelen a területen, de az árasztás után egyértelműen és gyorsan nő a elterjedésük. Nagy kiterjedésű zárt gyékényesek alakultak az ún. „Bikafej” területén, míg a „Liliomos” területén elsősorban a ligetes gyékényesek előfordulása jellemző.
  • Harmatkásás (Glyceria): Glyceria maxima dominálta állományok, melybe helyenként Carex riparia, Typha angustifolia, Typha latifolia keveredik. Az állományok alatt jellemző a Lemna minor és a Spirodela polyrhiza alkotta úszóhínár. Kiterjedésük folyamatosan csökken a területen. 2005 végére már csak a „Nyugati-Mór rétek” területén és a töltések mentén kialakult szegélyekben maradtak meg kisebb állományai.
  • Nádas (Phragmites): Phragmites australis dominálta zárt és ligetes nádas állományok. Egyes helyeken két szintű, az alsó szintet Carex acutiformis és Carex riparia alkotja. Mellette szálanként Typha angustifolia, Typha latifolia, Sparganium erectum és Solanum dulcamarafordul elő. Állományai folyamatosan növekednek a területen.
  • Pántlikafüves (Phalaris): Phalaris arundinacea alkotta zárt, fajszegény élőhelyek. Időszakosan vízzel borított helyeken sásossal és gyékényessel mozaikolnak.
  • Nyílt víz: Növényzet nélküli vagy csekély (1-2%) növényzeti borítású területek. Kiterjedésük folyamatosan növekszik a területen.
  • Hínárvegetáció: Hínárfajok dominálta egy vagy kétszintű élőhelyek. Jellemző, gyakori faj a Ceratophyllum demersum, aMyriophyllum spicatum, a Najas marina, a Persicaria amphibia, aLemna minor és az Utricularia vulgaris. Állományaik folyamatos növekedést mutatnak a teljes területen.
  • Egyéb növényzet: Ebbe a kategóriába tartoznak a nem lápi vagy mocsári élőhelyek. Ilyenek például a szárazulatok (szigetek, töltések) természetes és természetközeli élőhelyei. A természetes gyepeket Alopecurus pratensis, Festuca arundinacea és Festuca rupicola dominanciája jellemzi, de előfordulnak Calamagrostis epigeios, Solidago gigantea ésEchinochloa oryzoides dominálta gyomos élőhelyek is. 
 
 
Az árasztást követő első évben (2001 a „Liliomos” és a „Bikafej”, 2002 a „Nyugati-Mór-rétek” területén) azok a fajok (Alopecurus pratensis, Ranunuculus repens stb.), amelyek nem tolerálják az állandó vagy időszakos vízborítást természetesen nagyon gyorsan eltűntek. Az egyéb kategóriába sorolt növényzet gyakorlatilag csak a állandó szárazulatokon maradt meg. Kivételt ez alól csak a siskanád (Calamagrostis epigeios) képez, amely a sekély, időszakos vízborítású helyeken megmaradt, de itt is folyamatosan versenyeznie kell a terjedő sásokkal.
A sásos (Carex) közösségek az árasztás első két évében jól tűrték a magas vízborítást is, azonban a harmadik évben teljesen eltűntek a mély vizű területekről és a közepes vízmélységnél is jelentősen csökkent a kiterjedésük. Sekély vízben elterjedésük azonban egyértelműen nő és számos helyen a szárazulatokra is kihúzódtak. A korábbi szántóföldeknél a kezdetben gyorsan terjedő gyékénnyel versenyez, több helyen már látszik, hogy lassan ki fogja szorítani azt.
A gyékényesek (Typha) az árasztást követően rendkívül gyors terjedésbe kezdtek, különösen az olyan sekély vizű területeken, ahol nem volt versenytársuk (korábbi szántók) és a második évre sűrű zárt állományok alakultak ki. A növekedés tapasztalható a közepes és a mély víz esetében is, de ezekben az esetekben inkább a ligetes előfordulás jellemző.
A harmatkásások (Glyceria) az árasztást megelőzően az élőhely-rekonstrukció legmélyebb területein fordultak elő. Az árasztást követően az állományok egy része ki sem tudott hajtani, más részük az első két évben még tolerálta a magas vízszintet. Érdekes jelenség volt a második évben, amikor laza tőzeges talajból kiszakadtak a harmatkása gyökerei és több hektáros Glyceria maxima mezők úsztak a víz felszínén. A harmadik évben az összefüggő harmatkásások gyakorlatilag eltűntek a területről, de a szegélyekben és a töltések mentén új állományok jelentek meg.
A nádasok (Phragmites) állományai az árasztást megelőző előfordulási helyein pusztulnak, azonban a sekély és a közepes vízmélységnél folyamatos növekedést mutatnak. A sekély vizű területeken a gyorsan kialakult gyékényes közé keveredik, majd azokat kiszorítva terjed.
A pántlikafüvesek (Phalaris) az első évben jól tolerálták a hirtelen megnövekedett vízszintet, de a második évtől kezdődően csökkenő tendenciát mutattak és az ötödik évre gyakorlatilag eltűntek a területről.
A nyílt vizes foltok kiterjedése folyamatos növekedést mutat a teljes területen elsősorban a korábbi sásosok és harmatkásások területén. A legmélyebb vizű területek egyenlőre ehhez az élőhelyhez sorolhatók. 
 
 

A területen újonnan megtelepedő hínarasok kiterjedése szintén növekvő tendenciát mutat minden vízmélységnél. Az első két évben még főleg a Myriophyllum spicatum, a Ceratophyllum demersum ésPersicaria amhipbia dominálta hínarasok voltak a jellemzőek, de a harmadik évben megjelent Utricularia vulgaris is. Utóbbi faj helyenként nagy kiterjedésű, több hektáros állományokat alkot. A Najas marinaszintén terjedőben van. Kezdetben második szintként jelenik meg, főleg a Myriophyllum spicatum és a Ceratophyllum demersum alatt, de a későbbiekben gyakran kiszorítja azt.

A madárvilág változásai

A fészkelő vízimadár fajok megtelepedését kezdetben a csekély borítású vegetáció korlátozta, a gyékényesek és nádasok terjedésével az elárasztás második évében a feltételek már kedvezőbbekké váltak. A fákon és a szigeteken telepesen költő fajok kezdettől jelen vannak. A kifejezetten ebből a célból kialakított költőszigeten több mint ezer pár dankasirály (Larus ridibundus), valamint néhány pár szerecsensirály (Larus melanocephalus) és küszvágó csér (Sterna hirundo) fészkel. A megmaradt nagy termetű nyárfákon telepekben találjuk a kárókatonát (Phalacrocorax carbo), bokorfüzeken költenek a bakcsók (Nycticorax nycticorax), 2006-ban első ízben fészkelve találtuk a kis kócsagot (Egretta garzetta). Közeli rokona a nagy kócsag (Egretta alba) a nádas foltokban, a vörös gém (Ardea purpurea) a nádasokban és a gyékényesekben, laza telepekben költ. 2005-től fészkel az előzőekhez hasonlóan fokozottan védett kanalasgém (Platalea leucorodia). A vízinövényzetben megtelepedők számára a fészkelés feltételei csak több év alatt alakultak ki. Bár a terület látszólag alkalmas volt megtelepedésükre, várakozásainkkal ellentétben nem alakultak kis feketenyakú vöcsök (Podiceps nigricollis) és szerkő (Chlidonias sp.) telepek. A kezdetben helyenként még jellemző, növényzettől mentes helyeken (fészkelősziget, töltések stb.) kezdetben olyan fajok is megtelepedhettek, amelyek ilyen helyeket preferálnak, mint a gulipán (Recurvirostra avosetta), gólyatöcs (Himantopus himantopus) és kis lile (Charadrius dubius), azonban a növényzet terjedésével ezek hamar eltűntek.
A gyakori madárfajok állományváltozásait nehezebb nyomon követni. Egy vizsgált 33,5 ha-os mintaterületen 2002-ben 175 szárcsa (Fulica atra) fészket találtunk, így itt a szárcsa denzitása 5,22 pár/ha-nak adódott. Bár ez a vizsgálat nem feltétlenül reprezentálja a faj sűrűségét az egész területen, eredményeit összevetve a szárcsa számlált mennyiségeivel, rámutat arra, hogy a változatos, tagolt területen milyen nehézséget jelent a megbízható állományfelmérés.
2002-ben végzett részletesebb felmérés szerint a területen jelenlévő fajok közül 9 faj tekinthető állandónak, amelyek a jégborította időszakban is jelen vannak, további 9 faj előfordulása alkalomszerű (10-nél kevesebb megfigyelés). Egyedszámát tekintve a tőkés réce (Anas platyrhynchos), a szárcsa (Fulica atra) és a nyári lúd (Anser anser) domináns, utóbbi a Hanságban korábban csak alkalomszerűen jelent meg.
 


A növényzetben fészket építő fajok közül jellemző a kis vöcsök (Podiceps ruficollis), a búbos vöcsök (Podiceps cristatus), a cigányréce (Aythya nyroca) és a barátréce (Aythya ferina). Kis számban költ a bölömbika (Botaurus stellaris) és a barna rétihéja (Circus aeruginosus). Figyelemre méltó az üstökösréce (Netta rufina) gyors megtelepedése, amely a Fertő kivételével a hazai vizes élőhelyeken igen ritka fészkelő. Stabil költőállományának gyors kialakulása a faj magyarországi terjeszkedésére utal.
A jelen lévő fajok száma a tavaszi vonulás során volt magasabb, az április végétől június végéig terjedő időszakban jellemzően 30-40 között mozgott, maximumát május első hetében érte el (40 faj). Az őszi időszakban a fajszám ennek csak fele volt.
Az egy időben megfigyelt összesített egyedszám maximuma ugyancsak tavasszal volt magasabb, március végétől április közepéig rendszerint meghaladta a 3000 példányt. A nyári és az őszi időszakban az összesített egyedszámok ezt meg sem közelítették. Meg kell jegyezni, hogy 2002-ben még nem volt jelentős vadlúd vonulás a területen, a későbbiekben október-november hónapokban a három gyakori vadlúd-faj összesített egyedszáma önmagában is ezres nagyságrendű volt.
A vadlúdfajok térségi vonulásának vizsgálatára speciális magyar-osztrák monitoring projekt folyik, amelyet a Nyirkai-Hany területére is kiterjesztettünk. A vizsgálat kimutatta, hogy a hazánkban nagy egyedszámban átvonuló fajok – nyári lúd (Anser anser), nagy lilik (Anser albifrons) és a vetési lúd (Anser fabalis) – egyedszáma az évek során jelentősen emelkedett, ami arra utal, hogy a Kisalföldön át vezető vonulási útvonalon egy új pihenő és éjszakázó hely alakult ki, amely jelentős számú vadlúd gyülekezését biztosíthatja. Több ízben előfordult az apácalúd (Branta leucopsis), a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) és a veszélyeztetett állományú kis lilik (Anser erythropus) is.
A partimadár fajok száma és egyedszáma egyaránt alacsony volt, ezt a viszonylag mély vízborítás magyarázza. A tavaszi vonulási időszakban a bíbic (Vanellus vanellus) és a pajzsoscankó (Philomachus pugnax) dominál, a többi limikolafaj megjelenése alkalomszerű. 2001-ben, az elárasztás első évében szokatlanul nagy egyedszámban jelent (max. 54 pd) meg a szürke cankó (Tringa nebularia), ezt azonban a későbbiekben nem tapasztaltuk. Jelentős partimadár gyülekezés a jövőben csak alacsony vízállás mellett várható, amikor e fajok számára alkalmilag megfelelő táplálkozóhelyek alakulnak ki.
 
A hazánkban ritka fajok közül ki kell emelni a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) megjelenését, amelyet első ízben 2001-2002 telén észleltünk, de kisebb számban a téli hónapokban rendszeresen megfigyelhető. Előfordult már az örvös bukó (Mergus serrator), a nagy sárszalonka (Gallinago media) és a kis csér (Sterna albifrons) is.
 

Jövőkép
 
A rekonstrukciós területen hosszabb távon a kitűzött céloknak megfelelő változásokat várjuk. Jelenleg egy gyors szukcessziós folyamat zajlik, amelynek eredményeképpen gyorsan változik a vegetáció szerkezete. Növekszik a nagyobb kiterjedésű, gyékényesekkel, sásosokkal tagolt nádasok területe, a megmaradó nyílt vízfelületeken pedig lebegő és gyökerező hínarasok alakulnak ki. A növényzet struktúrájának változásai tükröződnek a terület madárvilágának gyors változásában is. Az eltelt öt év alatt a Nyirkai-Hany a Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb vonulási helye lett a vízimadár-fajoknak.
A hansági vizes élőhelyek rekonstrukciós programja keretében a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság további elárasztások megvalósítását tervezi, amelyek műszaki tervezése, majd kivitelezése során a Nyirkai-Hany rehabilitációja során megfogalmazott célok érvényesülését kívánjuk elérni. AzOsli-Hany 1322 ha-os területére az újraárasztás tervei elkészültek, a beruházás vízjogi engedélyt kapott, megvalósítását ma már csak a pénzügyi források hiánya hátráltatja.
 
 
A területtel kapcsolatos további információk
 
 
Látogatás
Az élőhely-rekonstrukció területe korlátozottan látogatható. 
A látogatás lehetőségeiről és a terület megközelítéséről ITT talál további információkat.
 
A területről megjelent tudományos közlemények
Pellinger, A. (ed.) 2001. Hansági vizes élőhely rekonstrukció, Fertő-Hanság Nemzeti Park (Restoration project of the wetland habitat of the Hanság -Fertő-Hanság National Park). Technical Report, unpubl. Sarród.
Margóczi, K., Takács, G., Pellinger, A. & Kárpáti, L. (2002): Wetland reconstruction in Hanság area (Hungary), Restoration Newsletter 15:14-15.
Takács, G. & Margóczi, K. (2002): A dél-hansági élőhelyrekonstrukciók (Fertő-Hanság Nemzeti Park) biodiverzitás monitorozása (2001), Kutatási jelentés
Takács, G. (szerk) (2003): A dél-hansági élőhelyrekonstrukciók komplex ökológiai monitoringja 2003, Kutatási jelentés, pp 139.
Margóczi, K., Takács, G. & Körmöczi, L. (2004): Vegetation monitoring of the wetland reconstruction area in Hanság (Hungary) (A hansági vizes élőhelyrekonstrukció növényzetének monitorozása (Magyarország)), 7th INTECOL International Wetland Conference 25 - 30 July 2004 in Utrecht, pp 196.
Margóczi K., Takács G. and Körmöczi L.(2005): Vegetation monitoring of a reconstructed fen in Hanság, Hungary. In: Middleton, B. and Grootjans A.: Fen and Fen/Sedge Meadow Management and Research Perspectives: An Overview of the Symposium. Springer (megjelenés alatt)
Takács, G. & Margóczi, K. (2005): Small scale and large scale monitoring of vegetation changes in a restored wetland (A vegetáció változásainak kis és nagyléptékű monitorozása helyreállított vizes élőhelyeken), W3M Conference for Wetlands: Monitoring, Modelling and Management, 22 - 25 September 2005 in Wierzba, p. 40.
Temesszentandrási, Zs. (2004): A dél-hansági vizes élőhely-rekonstrukció vegetációtérképezése. Diplomamunka, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Kertészettudományi Kar Növénytani Tanszék, Budapest
Timmermann, T., Margóczi, K. Takács, G. & Vegelin, K. Restoring Peat Forming Vegetation By Rewetting Species-Poor Fen Grasslands: The Role Of Water Level For Early Succession (Tőzeglápok vegetációjának helyreállítása fajszegény mocsárrétek elárasztásával: A vízszint hatásai a szukcesszió kezdetén), Applied Vegetation Science (megjelenés alatt)
Bátori Z. (2005): Az elárasztás hatása a vegetációra a dél-hansági élőhelyrekonstrukció területén. Diplomamunka. SZTE Ökológiai Tanszék, Szeged.
Bátori Z. (2005): A vegetáció változásának vizsgálata egy elárasztott területen. A dél-hansági élőhelyrekonstrukció. XVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Biológia szekció, Pécs (első helyezet).
Pellinger A. és Takács G. (2006): Nyirkai-Hany vizes élőhelyrekonstrukció - Fertő-Hanság Nemzeti Park. Ismertető: 14p.