Bioszféra Rezervátumok

Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi  Tudományos  és  Kulturális  Szervezete,  1970-ben  „Man and Biosphere” (MAB), azaz „Ember és bioszféra” címmel kutatási programot indított a természeti környezet megóvásáért.

A programot 1972. június 5-én, a Stockholmban tartott, „Ember és  bioszféra”  címet  viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferencián szentesítették  a  résztvevő  országok. A program keretében ún. bioszféra rezervátumokat jelöltek ki, melyek létesítésének fő célja a Föld nagy ökoszisztéma-típusait reprezentáló, kiemelkedően értékes területek védelme, a rajtuk tapasztalható emberi és természetes folyamatok megfigyelése volt.

Azonban ezek a területek nem csupán a természeti értékek konzerválását szolgálják. A program első ízben hívta fel a figyelmet arra, hogy a  természeti  értékek  megőrzése önmagában  nem  elegendő,  hanem  további  kiemelt  cél az ember és természet kapcsolatának javítása.

Az  1995-ben  Sevilla-ban  megtartott  Nemzetközi Bioszféra Rezervátum Konferencia kinyilvánította,  hogy  a  bioszféra  rezervátumok  a  tájak, ökoszisztémák,  fajok  és  azok  genetikai  sokféleségének megőrzésén  kívül  szolgáljanak  a  fenntartható fejlődés modellterületeiként is, tehát lokális szinten segítsék elő az olyan jellegű gazdasági fejlesztést, mely biztosítja a kulturális, szociális és ökológiai javak fenntarthatóságát.

Ezt az eredeti céloktól eltérő, a természetben élő embert, és a fenntarthatóság alapelveit sokkal jobban előtérbe helyező szemléletet fejlesztette tovább az UNESCO MAB Programjának fő stratégiáját összefoglaló ún. Madridi Akcióterv (2008-2013). Ez a dokumentum a fő célok mellett már részletes ajánlásokat is megfogalmazott a programban résztvevő országok számára a bioszféra-rezervátum területek kialakításával, fenntartásával, koordinálásával kapcsolatban.

Hosszas előkészítő munka után elkészült az UNESCO következő időszakra (2015-2025) szóló stratégiája, mely kijelöli a program fejlődésének legfontosabb irányát. A Stratégia feladatainak végrehajtását elősegítő ún. Limai Akciótervet (2016-2025) 2016 tavaszán, Limában fogadta el az UNECO MAB Kormányközi Koordinációs Bizottság.

A rezervátumoknak biztosítaniuk kell a kiválasztott   ökoszisztémák,   tájak   változatosságának
fennmaradását, a fajok sokféleségének és genetikai változékonyságának megőrzését.

A rezervátumok területén belül elő kell segíteni a helyi  körülmények  között  megvalósítható,  ökológiai,  társadalmi  és  kulturális  szempontból fenntartható gazdasági fejlődést a helyi hagyományos módszerek, tradíciók figyelembe vételével.

A  bioszféra  rezervátumok  területén  támogatni kell  a  természetvédelmi  célú  tudományos  kutatásokat és monitorozást, valamint elő kell segíteni az oktatási és ismeretterjesztési célú tevékenységeket.

Annak érdekében, hogy a bioszféra-rezervátumok különböző funkciói megvalósulhassanak, a rezervátumok területén összefüggő, és egymással állandó kölcsönhatásban lévő területekből álló zónarendszert kell kialakítani, amelynek részei a magterület, a védőövezet és az átmeneti övezet.

Ezeken a területeken elsődleges a megőrzési és kutatási funkció, emberi tevékenység, akár csak a belépés is csak kivételes esetben megengedhető (pl. kutatási tevékenység, ill. élőhelykezelés esetén), mert a hazai jogszabály alapján ezek fokozottan védett területnek minősülnek. Feladatuk, hogy hosszú távú védelmet nyújtsanak a rajtuk élő életközösségeknek, növény- és állatfajoknak.

A védőövezetek a magterületeket veszik körül, fő feladatuk ezek védelme. Korlátozottan és szabályozott mértékben folyhat rajtuk emberi tevékenység, amely nem lehet ellentétes a természetvédelmi célokkal. Folytathatók például tudományos kísérletek a természetes vegetáció kezelésére, a károsodott területek helyreállítására, és ezeken a területeken fontos a környezeti nevelés és az ökoturizmus elősegítése.

Az átmeneti zónák a természeti erőforrások fenntartható használatának bemutató területei, rajtuk mezőgazdasági és egyéb emberi tevékenység is folyhat a helyi közösségek, a természetvédelmi szerveztek, kutatók, civil szervezetek és magánszemélyek együttműködésével. Jellemzően nem védett területen helyezkednek el, jogi korlátozás a MAB státuszból következően nem vonatkozik rájuk. A rajtuk folyó tevékenységekbe a kezelők minél jobban igyekeznek bevonni a helyi közösségeket is.

 

Név: Fertő Bioszféra Rezervátum
Alapítás éve: 1979
Kiterjedés: 13 702 ha

A Fertő Bioszféra Rezervátum a Dunántúl északnyugati részén, az osztrák határ mellett található és magába foglalja a Fertő teljes magyarországi területét. A Bioszféra rezervátum 1979-ben alakult meg, az akkori Fertő-tavi Tájvédelmi Körzet területein, összesen 12542 ha-on. Magterületei fokozottan védett területek, részei a nádasba záródott Herlakni-tó, a tó délkeleti részén található Madárvárta-öböl és a környező szikesek, illetve a Szárhalmi-erdőben található Sztyepprét és a Kis-tómalmi láprét, összesen 1660 ha.

A Fertő-tó nyugati irányban az utolsó sztyepptó Európában, itt ér véget a Kárpát-medencére jellemző erdőssztyepp vegetáció. Alig 30 km-en belül megtalálható itt az Alpokalja, a Fertőmenti-dombsor xerofil erdei, a Fertő, mint szikes sztyepptó a partmenti szikes gyepekkel. A tó medre az elmúlt 200 évben erősen elnádasodott, területének háromnegyed részét összefüggő nádas borítja, melyet kisebb öblözetek, nádasba záródott úgynevezett belső tavak tagolnak. A partmenti szikes gyepek részben a lecsapolások során kiszárított, változó vízborítottságú területeken alakultak ki, a Fertőmenti-dombsor, a Szárhalmi-erdő tisztásain jégkorszaki maradvány-vegetáció maradt fenn.  A Bioszféra Rezervátum egy része a Ramsari Egyezmény által is védett terület.

A Bioszféra Rezervátum nádas területein végzett kezelések célja a tómeder feltöltődésének, az eutrofizációnak lassítása. Az évről-évre keletkező hatalmas mennyiségű szervesanyag egy része a nádasterületek aratásával eltávolítható, ez a környező települések lakosságának munkalehetőséget biztosít. Korábbi számítások az ezredforduló utánra tették a magyarországi tórész teljes feltöltődését, azonban a legújabb vizsgálatok szerint ez a folyamat jelentősen lelassult, a teljes feltöltődés a közeli jövőben nem várható.
A partmenti szikeseket veszélyeztető tényezők közül legjelentősebb az elnádasodás, illetve a tájidegen fafajok spontán betelepülése. A szóban forgó gyepek hosszú időn keresztül legelőként illetve kaszálóként kerültek hasznosításra, ez csak az állatállomány 80-as évektől tapasztalható nagymértékű csökkenése miatt változott meg. A tájhasználat megváltozása miatt felgyorsult a nádasodás és az ezüstfa  terjedése. A folyamatot a gyepek régi magyar háziállatfajtákkal történő legeltetésével - szürkemarha, racka - sikerült megállítani. Ez a tevékenység hozzájárul e fajtáknak fenntartásához is (génmegőrzés).

A Szárhalom xerofil erdeiben az erdészeti üzemtervek egyeztetése során legfontosabb szempont a területre jellemző erdőállományok fafajösszetételének fenntartása, a tájidegen fafajok betelepítésének korlátozása. Fontos feladat a Szárhalmi-erdőben található sztyepprét és a Kistómalmi láprét fenntartása. Ezeken a helyeken a beerdősülést a legeltetés,kaszálás és az anyaglehordás akadályoz(t)a meg, így maradhatott fenn ezen területek különleges élőhelyei, értékes, védett és fokozottan védett fajai.