Soproni Tájvédelmi Körzet

ADATLAP
 
Törzskönyvi szám:40/TK/77
Védetté nyilvánítás éve:1977
Védetté nyilvánító jogszabály (ok):1/1977 OTvH. határozat141/2007.
(XII. 27.) KvVM rendelet
 (megerősítés)
13/2012. (II. 21.) VM rendelet (bővítés)
Kiterjedése:4890,9984 ha
Ebből fokozottan védett:734,2594 ha
Érintett települések:Ágfalva, Harka, Sopron
Elsőfokú természetvédelmi hatóság:Észak-dunántúli Környezetvédelmi,
Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Több korai, elsősorban egyes fajok, de néha kisebb területek védelmét szorgalmazó kezdeményezés (Csapody 1956, Földváry 1934) után a Soproni-hegységet és szűkebb környékét végül 1977-ben nyilvánították védetté a Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1977. számú OTvH határozatával. A védetté nyilvánítás során elsősorban az erdők megőrzésére törekedtek, így számos természetvédelmi és tájvédelmi szempontból értékes kisebb gyepterület kimaradt a tájvédelmi körzetből. A kimaradt értékes élőhelyek (Arbesz-rét, Harkai fás legelő, Harkai láprét, Istenszéke és környéke) védelmére több kezdeményezés indult, de a védetté nyilvánítási eljárások még folyamatban vannak.

                                


A hegység potenciális, klímazonális vegetációtípusát a nyugat-dunántúli bükkösök (Cyclamini purpurascentis–Fagetum), illetve a gyertyános–kocsánytalan tölgyesek (Cyclamini purpurascentis–Carpinetum) jelentik. A brennbergi területrészen elsősorban a bükkösök, míg a várisi területeken a gyertyános tölgyesek dominálnak. A várisi részek meredek, sekély termőrétegű oldalain kis kiterjedésben mészkerülő tölgyesek (Castaneo–Quercetum) is kialakultak. A völgyaljak, szivárgóvizes völgyfők jellemző állománytípusát az égerligetek (Carici brizoidis–Alnetum, Aegopodio–Alnetum) jelentik, melyek főleg a belső, szélesebb völgyekben (Hidegvíz-völgy és mellékvölgyei) rendelkeznek szép, természetszerű állományokkal
A Soproni-hegyvidék jellegzetes vizes élőhelyei a hegyvidéki patakok és forrásvidékeik, valamint erdei tavak, pocsolyák és egyéb vízállások, továbbá a vízfolyásokon létesített mesterséges tárazók. A patakokat állandó és időszakos források tucatjai táplálják, nevezetesebbek a Ferenc-forrás, a Deákkút, a Hármas-, a Szent György-, a Fehér Dániel, a Hidegvíz-, a Természetbarát-, a Büdös-kút források.
A patakmenti élőhelyek védett növényfajai közül kiemelhető a ritka struccpáfrány (Matteuccia struthiopteris), gyakran találkozhatunk azonban a farkasboroszlánnal (Daphne mezereum), a szálkás pajzsikával (Dryopteris carthusiana), a tündérfürttel (Aruncus sylvestris) vagy a fehér acsalapuval (Petasites albus). Faunisztikai és természetvédelmi értelemben legjelentősebb szitakötő fajnak a kétcsíkos hegyi szitakötő (Cordulgaster heros) tekinthető az itteni gerinctelen fajok közül.  További ritka és értékes faj az erdei szitakötő (Ophiogomphus cecilia) és a folyami rák (Astacus astacus), melyek rendszeresen előkerülnek a területen. A patakok jellemző faja a sebes pisztráng (Salmo trutta fario). A kétéltűek közül a legjelentősebb faj a foltos szalamandra (Salamandra salamandra), mely a patakokkal átszőtt, forrásokban gazdag üde erdőkben él. A vizeket csak szaporodási időszakban keresi fel. Általánosan elterjedt a zöld levelibéka (Hyla arborea), az erdei béka (Rana dalmatina) és a barna varangy (Bufo bufo). Inkább csak a települések környékén találkozhatunk a zöld varanggyal (Bufo viridis) és a ritka sárgahasú unkával (Bombina variegata).
Az erdei fajok közül a legismertebb és a soproni polgárokat a leginkább foglalkoztató faj az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens), amely az üde erdőkben, így a gyertyános-tölgyesekben, bükkösökben, sőt a helyükre telepített fenyvesekben is megtalálható. Állományait sokáig a rendszeres gyűjtés veszélyeztette, de ma már csak elvétve gyűjtik. A ciklámen mellett az erdei védett növényfajok közül kiemelhető a völgycsillag (Astrantia major), a keskenylevelű tüdőfű (Pulmonaria angustifolia), a varjúköröm (Phyteuma spicatum), a turbánliliom (Lilium martagon), a kardos madársisak (Cephalanthera longifolia), az ibolyás nőszőfű (Epipactis purpurata) vagy a fehér zászpa (Veratrum album).
Idős bükkösökben xilofág életmódot folytat a havasi cincér (Rosalia alpina), lárvája az el­halt törzsben, vagy az élő törzs elhalt részében fejlődik, de aktuális adata nincs a területről. Tölgyeseink jellemző bogara a közösségi jelentőségű szarvasbogár (Lucanus cervus) és a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), amelyek még gyakorik a hegyvidéken, de az idős tölgy-állományok arányának csökkenésével ez a faj is veszé­lyeztetett. Lombos fákban fejlődik a gyakoribb kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) és pompás virágbogár (Cetonischema aeruginosa). Szintén öreg tölgyekben él, fontosabb védett cincérfajok még a kékzöld facincér (Ropalopus insubricus) és a vércincér (Purpuricenus kaehleri). A lucfenyvesek védett díszbogara a fenyődíszbogár (Chalcophora mariana), az erdeifenyőn élő fajok közül az ácscincért (Ergates faber) lehet kiemelni. Ritka hegyvidéki faj az alhavasi futrinka (Carabus irregularis). A lepkék közül  az erdőszélek és pionír társulások egyik jellemző - méltánytalanul irtott - fafaján, a rezgő nyáron fejlődő, egyik legnagyobb termetű, védett nappali lepkénket, a nagy nyárfalepkét (Limenitis populi) és a nyíren élő aranyfoltos púposszövőt (Leucodonta bicoloria), illetve a barátka-púposszövőt (Odontosia carmelita) említjük.
A hüllők közül a törékeny gyík (Anguis fragilis) és a fürge gyík (Lacerta agilis) általánosan elterjedt, főleg gyertyános-tölgyesekben és cseresekben élnek. A zöld gyík (Lacerta viridis) és rézsikló (Coronella austriaca) és az erdei sikló (Elaphe longissima) nem gyakori, előfordulásuk a napos erdőszegélyekre, vágásterületekre korlátozódik. Az kisemlősök egyik gyakoribb képviselője az erdei cickány (Sorex araneus), a nagy pele (Glis glis) és a mókus (Sciurus vulgaris), az itt előforduló deneverék közül gyakori a korai denevér (Nyctalus noctula), a kései denevér (Eptesicus serotinus) és a törpe denevér (Pipistrellus pipistrellus).
A Soproni-hegység erdeinek rendkívül gazdag madárvilágából csak néhány jellemző fajt említünk. Így gyakran találkozhatunk a búbos bankával (Upupa epops), a zöld küllővel (Picus viridis), a nagy fakopánccsal (Dendrocopus major), a cigány csaláncsúccsal (Saxicola torquata) és a barátposzátával (Sylvia atricapilla). A bagolyfélék közül gyakori a az erdei fülesbagoly (Asio otus), és a macs­kabagoly (Strix aluco), de az elmúlt 10 évben rendszeresen fészkelt az uhu (Bubo bubo) is.
A hegylábi rétek (Arbesz-rét, Harkai láprét) jellemző védett növényfajai a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a foltos ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis), a lápi nyúlfarkfű (Sesleria uliginosa) vagy a fehér májvirág (Parnassia palustris), a hegyi réteken (Fáber-rét, Arbesz-rét, Rák-patak menti gyepek) inkább az agárkosborral (Orchis morio) vagy az erdei ujjaskosborral (Dactylorhiza fuchsii) fajokkal találkozhatunk.
A rétek gerinctelen fajai közül az illír tarsza (Isophya modestior), a kárpáti tarsza (Isophya camptoxypha) és a közösségi jelentőségű vérfűboglárka (Maculinea teleius) emelhető ki.


A területtel kapcsolatos további információk

A terület áttekintő térképe
A terület helyrajzi számai
A terület tulajdonosi viszonyai
A terület művelési ág szerinti megoszlása
Természetvédelmi kezelési terv


A területre vonatkozó fontosabb irodalmak
CSAPODY, I. (1956): A soproni természetvédelem múltja, jelene és feladatai. Soproni Szemle 10.: 230-255.