Ebergőci Láprét Természetvédelmi terület

Az Ebergőci Láprét TT Győr-Moson-Sopron megyében, Ebergőc település határában található. A láprét a községből délre forduló földúton közelíthető meg, északi sarkán érintkezik a község belterületével. Északon a Bruttor-ér (Bruttor-csatorna) határolja, más irányokból földutak képezik határait. E határvonalak mentén döntően szántókkal, ill. kis szakaszon erdővel érintkezik.

A terület legértékesebb növényzetű foltjai a különböző lápréti életközösségek. Az üde láprétek a legmélyebb, tartósan jó vízellátottságú, tavasszal gyakran hetekig víz alatt álló részeken alakulnak ki. Fontos fajai a kékperje (Molinia coerulea), barna sás (Carex hostiana), serevényfűz (Salix rosmarinifolia), bozontos kutyatej (Euphorbia villosa), ezeken kívül számos védett növénye van (pl. ujjaskosbor-fajok, vitézkosbor, lápi sás, széleslevelű gyapjúsás). Az élőhelyet Ebergőcön lassú cserjésedés és nádasodás jellemzi, de belső része még ma is jó vízellátottságú, így nincs különösebb veszélyben, viszont széleit összefüggő, leromlott nádas-magaskórós állományok borítják. A kékperjés vagy kiszáradó láprétek a terület magasabban fekvő peremrészein, sávszerűen megjelenő gyepek. Főleg kékperje (Molinia coerulea) állományai borítják, helyenként rekettyefűz (Salix cinerea) cserjefoltok jelentek meg, ill. jelentős lehet az elgyomosodás. Védett fajai a kornistárnics, buglyos szegfű és szibériai nőszirom, valamennyinek jelentős állománya van a réten. A terület legmélyebb részein, néhány száz m2-en magassásosok alakultak ki, főleg kétsoros sás (Carex disticha) és posványsás (C. acutiformis) szinte monodomináns állományai borítják. Helyenként cserjefoltok jelentek meg, ill. jelentős lehet az elnádasodás. Védett faj az egypelyvás csetkáka (Eleocharis unglumis) és fehér zászpa (Veratrum album). A láprét déli részén, korábban magassásos ill. nedves rét helyére telepített nemesnyaras állomány fekszik, amely részben kiritkult és a gyepi fajok is megmaradtak alatta. A természetes regeneráció jeleként számos orchideafaj fordul benne elő. A láprét peremeire telepített, erdősáv-szerű akácos állományokból az akác dinamikusan terjeszkedik, vegetatív úton (gyökérsarjakkal) is szaporodik, néhol a szomszédos állományokba is behatol.

A zárvány területként fennmaradt láprét lepke faunisztikai kutatása csak néhány éve indult meg, azonban – az itt élő növényfajokhoz kapcsolódóan – számos ritka, védett faj előfordulásáról van tudomásunk. Legjelentősebb mind közül az, hogy mindhárom, hazánkban előforduló lápréti hangyaboglárka megtalálható a területen, ráadásul igen jelentős egyedszámban. A három faj közül kettő az őszi vérfűhöz (Sanguissorba officinalis) kötődik, míg a harmadik a kornistárnics tápnövényt fogyasztja korai hernyó stádiumában. A vérfű hangyaboglárka (Maculinea teleius) hazánkban a legelterjedtebb, leggyakoribbnak mondható hangaboglárka faj, mely az őszi vérfű fiatal, még nem teljesen kinyílott virágzatába rakja le petéit, így állományai vérfüves láprétekhez, mocsárrétekhez kötődnek, ahol hangya gazdáik (Myrmica nemzetségbe tartozó néhány faj) is előfordulnak. A sötét hangyaboglárka (Maculinea nausithous) hazákban csak a Dunántúlon fordul elő, jelentősebb állományai a dombvidék nedves völgyeiben, az Őrségben, a Bakonyalján és – néhány kisebb folton – a Rábaközben és a Kisalföld mély fekvésű területein fordul elő. Győr-Moson-Sopron megyében az ebergőci és egy hansági népesség tekinthető a legjelentősebbnek. A szürkés hangyaboglárka (Maculinea alcon) lárvája a kornistárnics magházában fejlődik a kezdeti időszakban és az ott lévő magkezdeményeket fogyasztja. Több Myrmica faj is lehet hangyagazda, a bolyban kakukkfiókaként táplálják a dolgozók, szemben az előző két, vérfűhöz kötődő hangyaboglárka lárvájával, melyek ragadozó életmódot folytatnak.